Szeptember végén rendezték meg Kelet-Európa legnagyobb információtechnológiai rendezvényét, az IT Arenát, amelyet az ukrajnai Lviv városa adott otthont. Az eseményen mi is ott voltunk, hogy a lehető legközelebbről tapasztaljuk meg az IT-s történéseket, valamint a jövőbe mutató megoldásokat.

Szeptember 29. és október 1-je között Ukrajnában rendezték Kelet-Európa legnagyobb IT konferenciáját az IT Arenát. A térség legnagyobb információtechnológiai rendezvényén mi is, azaz az Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház vezetősége, illetve tíz, az inkubátorházban tevékenykedő IT cég is részt vett, hogy a bentlakók a Communitas Alapítvány támogatása révén a lehető legközelebbről tapasztalják meg az IT-s történéseket.

„Ez volt az első ilyen jellegű utunk, amikor néhány cégvezetőt sikerült elvinni külföldi tapasztalatszerszésre, ahol neves külföldi vállalatok, mint az Amazon, az Airbnb, vagy a Microsoft – hogy csak a legismertebbeket említsem -, adtak elő. Természetesen színvonalas startup versenyek is voltak, ahol az első helyezettek komoly támogatást nyerhettek projektjeik megvalósításához” – magyarázta a Harghita Business Center igazgatója. Szakács-Paál István hozzátette, különleges élmény volt egyébként a labdarúgó EB színhelyén, a lvivi stadionban előadásokat hallgatni, de a szervezők hozzáértését jelzi, hogy egyszerre több helyen is színvonalas előadások is zajlottak, például a város szórakozóhelyein.
A város szépségét emelték ki az inkubátorház lakói is, Kovács Zoltán, az Encoding Point honlapokat, és szoftvereket fejlesztő vállalkozás vezetője például őszinte meglepetésének adott hangot, hisz elmondása szerint egy lepukkant helyre számított, ennek ellenére gyönyörű épületek, közterek fogadták őket.
Kovács egyébként tapasztalt programozóként azt mondja, számára nem nyújtott akkora élményt a konferencia, ami a szakmai részt illeti, mert az előadások nagyrésze inkább álláshirdetésekről szólt.

Lehet, hogy túlságosan nagy elvárásokkal indultam útnak, ez lehet az oka, de azt tapasztaltam, hogy minden cég inkább saját magát fényezte, mintsem a gyakorlatiasságra fektesse a hangsúlyt. Jött egy pali például a Microsofttól, aki beszélt arról, hogy mennyi minden jót csináltak, de nem jött konkrét példákkal. Ezt hiányoltam.” – fogalmazta meg tapasztalatait Kovács Zoltán.

A munkaerőtoborzáson volt a hangsúly az előadásokon Brók Szabolcs szerint is, aki a Helisedge Solutions and Hardware fejlesztő cég alapítójaként vett részt a konferencián. De számára nagyobb élményt nyújtott a konferencia, ugyanis a színvonalas startup versenyek lenyűgözték őt.
Engem a startup verseny érdekelt igazából, hisz korábban volt egy ötletünk. A konferenciától azt vártam el, hogy betekintést nyerhessek ezekbe a versenyekbe. Ez az elvárásom abszolút teljesült” – magyarázta Brók Szabolcs. A Helisedge alapítója elmondta, a startup verseny első helyezettje a Senstone nevű hangjegyzetelő kütyü volt, amely a Kickstarteren már bezsebelt egy komoly összeget, ám a szériagyártás még nem indult, a mostani helyezés ezen valószínűleg segít.

Az IT Aréna az Lviv városhoz képest nagyon nyugatias volt teljesen más világnak tűnt, ahogy a városból kimentünk és beléptünk az arénába. Nagyon jó volt a konferencia szervezése és voltak színvonalas előadások. A startup projektek egy kissé csalódás keltők voltak, alulmaradt a konferencia színvonalától, valamint a bemutatott termékeknél. Ugyanakkor a konferencia területén lévő standoknál nem nagyon láttunk igazán új fejlesztéseket” – magyarázta élményeit Zongor Attila, a No Limit Web-Solution cég egyik alapítója. A cég másik vezetője, Zongor Zsolt egyébként azt mesélte el, hogy a konferencia területén lehetőség volt kipróbálni a BMW új „i” típusú autóit de csak ukrán hajtásival.
Ez egy kicsit furcsa volt, mivel ez egy nemzetközi IT konferencia keretén belül történt. Abszolút pozitívum volt egyébként, hogy kitűnő söreik vannak” – tette hozzá szubjektív beszámolójához Zongor Zsolt.

Az inkubátorház igazgatója úgy összegzett a konferencia után, hogy „tapasztalatnak nagyon jó volt”, és jövőben is pályáznak majd hasonló szakmai út szervezésére a Communitásnál, de elsősorban magyar, vagy román szervezésű eseményben gondolkodik.
Az ukrajnai út nagyon jó volt, hisz azért megtapasztaltuk, hogy miről is szól az európai, kelet-európai startup oköszisztéma, de jövőben mindenképp olyan rendezvényen szeretnénk részt venni, ahol bemutathatjuk az itt dolgozó cégeket, illetve magát az inkubátorházat is” – summázott Szakács-Paál István.

Berkeczi Zsolt,
Harghita Business Center