Ha érezted már úgy egy megbeszélés vagy prezentáció után, hogy „többet akartál mondani”, vagy hogy a gondolatod nem ott landolt, ahol szeretted volna, ez a reggeli alkalom neked szól. A Bizniszvitamin során Németh Zoltán gyakorlati példákon és rövid, felismerés-alapú gyakorlatokon keresztül mutat rá, mitől válik egy megszólalás emlékezetessé. Nem előadói trükkökről lesz szó, hanem figyelemről, jelenlétről és a mondanivaló tisztaságáról – arról a belső munkáról, amely a rövid, mégis hatásos mondatok mögött áll.
Németh Zoltán, azaz DrPrezi, közgazdász és jogász végzettséggel indult el a pályán, karrierjét a pénzügyi szektorban kezdte, majd tudásmenedzsment-vezetőként és vállalkozóként építette tovább szakmai útját. A DrPrezi alapítójaként ma az egyik legismertebb hazai prezentációs tréner, aki Cicerót idézve vallja: a költő születik, a szónok azzá válik – vagyis a hatásos megszólalás tanulható. Nevéhez retorikai táborok, szakkönyvek és közösségek alapítása is kötődik, miközben célja hosszú távon az, hogy a tudatos beszéd eszközei minél szélesebb kör számára elérhetővé váljanak.
Németh Zoltán, Magyarország egyik legismertebb prezentációs trénerének tartott szakember, aki évek óta segíti vezetők, vállalkozók és szakemberek kommunikációját. Évi átlagban közel 100 tréningnapot tart, és eddig több mint 8000 embert készített fel hatékony megszólalásra előadói képzésein és workshopjain keresztül.