fbpx

VÁLLALKOZÓBARÁT SZÉKELYUDVARHELY

STARTolj velünk Udvarhelyen!

Miért? Három év alatt közel 100 kezdő vállalkozással dolgoztunk együtt. Azt gondoljuk, ezzel a tapasztalattal a hátunk mögött tudjuk, miben segíthetünk egy pályakezdő vállalkozónak.

Kidolgoztuk az egész országban egyedinek számító vállalkozóbarát projektünket, amelyet Székelyudvarhely önkormányzata, valamint a helyi vállalkozók is felkaroltak.

19 pontos listába szedtük, hogy miben támogatnánk, ha vállalkozást alapítanál.

Miről szól
a program?

Közvéleménykutatások bizonyítják, hogy a fiatalok korábbi üzleti tapasztalataik befolyásolják döntésüket abban, hogy karrierlehetőségként tekintenek vagy sem a vállalkozói létre. 

Éppen ezért találtuk ki és indítottuk útjára már a kezdetekkor a középiskolásoknak szóló vállalkozói készségfejlesztő képzésünket, a Future Makerst. De a Vállalkozói Iskolát is azért szerveztük meg, hogy fejlesszük a jelentkezőkben a vállalkozás indításához és működtetéséhez szükséges üzleti készségeket.

Mindig hangoztatjuk, hogy a vállalkozás nem a cégbejegyzéssel kezdődik. Mielőtt belevágsz a vállalkozásalapítás adminisztratív lépéseibe validálnod kell az ötletedet: mert csak így tudhatod meg, van igény a termékedre?

Ha már túl vagy a validálás kihívásain és tudod, hogy mit akar a vevőd, akkor mi segítünk abban, hogy az ötleted jogi formát ölthessen.

Sőt! Ennél még sokkal több mindenben (is) tudunk segíteni.

Térjünk
a lényegre

Jelentkezhetsz a programunkra, ha nem vagy többségi tulajdonosa egy már bejegyzett vállalkozásnak. A programban akkor tudsz részt venni, ha Székelyudvarhelyre jegyzed be új vállalkozásodat. Ebben is tudunk segíteni :)

Hogyan tudunk támogatni? Beszállunk az induló tőkédbe.

Az induló tőke, pontosabban annak hiánya az első és talán a legfontosabb ok, amiért egy fiatal nem vág bele saját vállalkozási ötletének megvalósításába.

Nem azt mondjuk, hogy teljesen oda tudjuk adni neked azt az összeget, amelyre szükséged lehet, de igyekszünk alacsonyan tartani azokat a költségeket, amivel segíthetünk téged az indulásban és a fejlődésben.

Csináljuk már egy ideje, szóval nekünk elhiheted, hogy sokszor a kapcsolati háló a legértékesebb az üzleti életben. Az évek során felépített networkingünk, teljes kapcsolati hálónk bevonásával tudunk neked segíteni. Tulajdonképpen részese lehetsz annak a közösségnek, ahol mi is jelen vagyunk. Ennek a közösségnek pedig az a célja, hogy egy erős, együttműködő vállalkozói réteg alakuljon Székelyudvarhelyen.

Arcokat és történeteket is tudunk mutatni ebből a közösségből. Itt van 3 vállalkozó abból az 55-ből, akikkel együtt dolgozunk az inkubátorházban.

Ebben tudunk segíteni

Indulás előtt mindenképp szükséged lesz gazdasági, illetve jogi tanácsokra, amelyek átsegítenek téged a jogi, könyvelési és adózási labirintuson.

Szakembereink abban segítenek, hogy rendesen felkészülj, így később nem érhetnek meglepetések. Gondolj csak bele, mozgó autón nem lehet olyan egyszerű kereket cserélni.

A gazdasági, pénzügy és jogi dolgok mellett hihetetlenül fontos az, hogy kialakíts egy következetes arculatot, hogy megfogalmazd a márkakoncepciódat, amely mentén nap, mint nap dolgozol és azt a megfelelő célpiacnak, a megfelelő platformon, a megfelelő nyelvezettel kommunikáld.

Hisz hiába van tuti terméked, ha az emberek nem tudnak róla. Vagy nem tudnak összekapcsolni vele. 

A program keretén belül elkészítjük neked a weboldaladat, logódat, arculati elemeidet, de lefotózzuk a termékeidet vagy készítünk videót róluk. Sőt, még a névjegykártyádat is megtervezzük és kinyomtatjuk, ha szükséges.

Íme az a 10 pontos lista, amit mi ajánlunk:

Miért éri meg ez Udvarhelynek?

Nem igazán érted, hogy az udvarhelyi városvezetés miért támogatja az elképzelésünket? Azért, mert ők is tudják, hogy amennyiben fiatal vállalkozóink megerősödnek, az hosszú távon a közösség javára válik: társadalmi és gazdasági szempontból is.

Ki ne szeretne egy olyan városban élni, ahol a fiatal tehetségek képesek olyan lendületes vállalkozásokat működtetni, amiből nem csak ők maguk és közvetlen környezetük profitálhat? Hanem az egész város vérkeringését képesek felpezsdíteni. Ki ne szeretné azt, hogy ezek a fiatal vállalkozók egymással együttműködve járuljanak hozzá Székelyudvarhely hosszútávú és tartós fellendüléséhez?

Az új ötletek képesek olyan hagyományos terepektől eltérő, változatos foglalkoztatási lehetőségeket létrehozni, amelyek kimozdítanak minket a nagybefektetők „bűvköréből”.

Minél hamarabb tapasztalod meg a gyakorlatban is, mit jelent vállalkozni, annál inkább leszel elősegítője, megalkotója vagy részese az innovációnak és a változásnak.

A vállalkozás nem rövidtávra szól, és nem is állítjuk, hogy könnyű lenne fenntartani. De nem lehetetlen! Ebben pedig segítenek téged a helyi sorstársak, azaz az udvarhelyi vállalkozások is.

Erről szól az általuk felajánlott 9 pont:

Arculati elemeinket hajlamosak vagyunk csak Facebookra és Instagramra tervezni. Ez mind szép és jó, ha mobilra tervezed, akkor máris előrébb vagy, mint sok vállalkozó. Viszont nem hanyagolhatod el a kézzel fogható dolgokat sem, mint a névjegykártya vagy a rollup. Ha már a dizájn megvan, akkor partnerünk, a Viking Design&Advertising vállalja azt, hogy kinyomtatja az első 50 névjegykártyádat (reklám)

Még egy kis kávészünet – 3 darab szabadon választható kávé az első üzleti megbeszélésedhez a Spion Kávézó felajánlásából (kávészünet).

3 vállalkozásnak reklámot és PR cikket ír az uh.ro. Ennek az a feltétele, hogy írsz egy motivációs levelet. Ebben meggyőzöd őket arról, hogy az amit te csinálsz az értékes az olvasók számára (is).

Bizniszvitamin – a Harghita Business Center 3 belépőt ajánl fel a havi rendszerességgel megszervezett bizniszreggelijéree.

A reklám minden bizniszben fontos. Partnerünk, a Cityreklám 150 lej értékben reklámozza vállalkozásodat, akár a város egész területén.

A magyar lapokat forgalmazó Matula Média 3 havi Forbes magazin előfizetést ajánl fel minden kiválasztott fiatalnak. A magazint érdemes lapozni, hisz folyamatosan írnak várható üzleti trendekről, amelyeket minden vállalkozásnak figyelembe kell vennie.

Siconomy egy közösségi platform jogi személyeknek, vállalkozásoknak, egyesületeknek, szolgáltatásoknak. Az oldalon a vállalkozás saját magának hozhat létre adatlapot és oszthatja meg a közleményeit, termékeit, szolgáltatásait, munkalehetőségeit és eseményeit, melyeket a publikum (látogató) értékelhet.

3 darab szabadon választható kávé az első üzleti megbeszélésedhez a Vekker Kávézó felajánlásából.

Két megbeszélés között szükség van egy kiadós étkezésre is. Partnerünk, a Gondűző Étterem egy kétszemélyes napi menü utalványt ajánl fel.

Kétalkalmas belépő a Fit Feel Sport & Wellness Club-ba.

Más városból vagy országból érkezett partnereidnek megmutatnád a várost? Akkor mutasd meg nekik a környéket kicsiben: a Legendárium felajánlott egy 3 személyes belépőt a szejkefürdői Mini Erdély Parkba.

Amikor vállalkozást indítasz, szükséged lesz egy könyvelőre is. A Sarki Könyvelő azzal segít, hogy az első két hónap könyvelését teljesen díjmentesen elvégzi a céged számára.

Mikor és hogy lehet pályázni?

A projekt terveink szerint egy naptári éven keresztül fog futni, ami azt jelenti, hogy egy évig minden hónap első 10 napjában nyitva lesz a jelentkezési lehetőség.

Havonta maximum 10 vállalkozást fogunk támogatni.

Ha valamelyik hónapban kimaradtál, esetleg még időre van szükséged az ötleted kidolgozására/tesztelésére, akkor sincs semmi veszve. Mert lehetőséged lesz a következő hónapban jelentkezni.

A havi naptárt így terveztük:

Mit kell neked ezért tenni?

Írsz nekünk egy motivációs levelet vagy készítesz egy videót, amiben megfogalmazod, hogy miért téged válasszunk. Valamint kidolgozol egy üzleti tervet, amiben bemutatod, hogy miért érdemes támogatnunk az ötleted megvalósítását.

Előbbivel érzelmileg érintesz meg minket, utóbbival pedig gazdaságilag. Mert célunk, hogy olyan vállalkozókat támogassunk, akik képesek lesznek egy hosszútávon is jövedelmező cég felépítésére és működtetésére. Na és persze a sikeres pályázat után, kőkemény munkára lesz szükség. De ne aggódj, mi azért vagyunk, hogy terheidet megoszthasd egy szakértő csapattal.

A projekteket 2022. március 31-ig kell kivitelezni.

A jelentkezéseket minden hónap 10-ig (23 óra 59 perc) fogadjuk.

A motivációs levél valamint az egyoldalas üzleti terved mellé (ehhez ITT egy példa) kérünk, csatold EZT a dokumentumot is: letöltés után adataiddal töltsd ki, majd írd alá és szkenneld vissza. Vegyük át mégegyszer: 4 dokumentumot kérünk tőled a jelentkezéshez. 1 motivációs levelet, 1 üzleti tervet, 1 nyilatkozatot+1 személyi másolatot.

És mint minden rendes pályázatnak, a STARTolj velünk Udvarhelyen című projektnek is van egy szabályzata: ITT olvashatod.

Kiírásunk 2021 decemberében zárult

STARTolj velünk Udvarhelyen című projektünket 2021. december 10-én zártuk, és úgy döntöttünk, hogy 1 évet (mindenképp) pihentetjük :)

Ha szeretnél naprakész információkat kapni programjainkkal kapcsolatban, akkor iratkozz fel hírlevelünkre az oldal alján . Üdv, a HBC csapata!

Kiírásunk következő hónap első napján, 10 órától lesz ismét aktív.

Ha szeretnél jelentkezni, ezeket kérjük tőled:

1 motivációs levelet, 1 üzleti tervet, 1 nyilatkozatot + 1 személyi másolatot.

Szinte mindenről van egy mintánk is: az egyoldalas üzleti tervednek ITT egy példa, a nyilatkozat meg így kell kinézzen (letöltés után adataiddal kitöltve szkenneld majd vissza).

És mint minden rendes pályázatnak, a STARTolj velünk Udvarhelyen című projektnek is van egy szabályzata: ITT olvashatod.