IT-szuperhősök kerestetnek Székelyudvarhelyen, akiket arról lehet felismerni, hogy csapatukkal képesek egyhuzamban 48 órát dolgozni a közösség érdekében! Mindezt a HBC, az IT Plus Klaszter és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett Digitális Kaláka hackathonon tehetik meg, amelyre 2025. március 21–23. között kerül sor.
A 48 órás hackathonra minimum 4, maximum 6 fős csapatok jelentkezhetnek. Nem kötelező, hogy mindegyik csapattag programozó legyen, sőt – designereket, marketingeseket, gazdasági szakembereket is szívesen látunk, illetve olyan csapattagokat, akik az adott termékhez szükséges területspecifikus szaktudással segítik fejlesztőtársaik munkáját. De azért legyen köztetek programozó is, hiszen a cél mégiscsak egy digitális termék prototípusának elkészítése.
Miről szól a Digitális Kaláka?
A Digitális Kaláka kackhaton sajátossága, hogy a résztvevők nem feltétlenül profitorientált megoldásokon dolgoznak, hanem olyan projekteken, amelyek potenciálisan hozzájárulhatnak a helyi közösség életminőségének javításához, a térség technológiai fejlesztéséhez a digitalizáció által. A projektötletek érkezhetnek helyi intézményektől, civil szervezetektől, kezdeményező csoportoktól, de a fejlesztőcsapatok saját ötletekkel is jelentkezhetnek.
Idén újdonság, hogy a csapatok nemcsak teljesen új ötletekkel jelentkezhetnek, hanem már létező megoldások vagy prototípusok (akár korábbi hackathonokon elkészült munkák) helyi viszonyoknak megfelelő testreszabásával is. A verseny ideje alatt ezekhez üzembehelyezési, gazdasági tervet, fenntarthatósági tanulmányt készíthetnek/mutathatnak be. Figyelem: a zsűri az ilyen típusú munkák esetében is a verseny 48 órája alatt elvégzett tevékenységet fogja pontozni, értékelni.
Mire számíthatsz?
A hackathonra március 10-ig jelentkezhetnek a csapatok ezen a linken.
A verseny helyszíne a székelyudvarhelyi Septimia Resort. A hackathon pénteken délelőtt indul, és 48 óra múlva, vasárnap délelőtt ér véget, majd vasárnap délután kerül sor a projektek bemutatására és eredményhirdetésre. Minden résztvevő számára ingyenes szállást és teljes ellátást biztosítanak a szervezők péntek reggeltől vasárnap délig. Ezenkívül a résztvevők ajándékokra, a nyertes csapatok értékes díjakra számíthatnak. A korábban érkezők és/vagy később távozók csütörtökre és/vagy vasárnapra kedvezményes áron igényelhetnek szállást a helyszínen.
A versenyen készült szoftverprototípusokat neves szakemberekből álló zsűri fogja értékelni. Nemcsak azt fogják pontozni, hogy programozói szempontból hogyan lesz megírva a prototípus, hanem például a közösségi és társadalmi hasznosságot, a felhasználóbarát designt is értékelni fogják, illetve számítani fog az adott termék üzembehelyezhetősége és fenntarthatósága is. Ezért is írtuk azt, hogy nem csak programozók lehetnek a csapat tagjai – hiszen gyakorlatilag el kell majd adnotok a prototípust vagy javasolt megoldást a zsűrinek.
További fontos tudnivalók a csapatok számára:
- A csapatok összetételére vonatkozóan a létszámon (4–6 fő) kívül nincsenek más megkötések. A csapattagok lehetnek különböző végzettségűek, már dolgozó szakemberek vagy egyetemisták, érkezhetnek különböző településekről.
- A fejlesztéshez szükséges hardware eszközöket (pl. laptop, IoT eszközök stb.) a csapatoknak kell saját maguk számára biztosítaniuk. Az alapvető infrastruktúrát (asztalok, székek, elosztók, internet stb.) a szervezők biztosítják.
- A felhasznált fejlesztői környezetek és eszközök szempontjából nincsenek megkötések, de a csapatoknak saját maguk számára kell ezeket biztosítaniuk, elő kell készíteniük (figyelembe véve a vonatkozó licencfeltételeket – a szervezők ezzel kapcsolatos felelősséget nem vállalnak).
A projektek témája:
Projektek szempontjából a smart city témakörben gondokodhattok, tág értelmezésben: szóba jöhet bármilyen ötlet, ami hozzájárul a helyi közösség életminőségének javításához, a helyi folyamatok hatékonyabbá tételéhez a digitalizáció és technológia által. Lehet szó turisztikai, oktatási, sport vagy egészséges életmóddal kapcsolatos alkalmazásokról, a helyi kulturális értékeket promováló megoldásokról, a helyi intézmények munkáját segítő szoftverekről, közlekedést, szállítást, helyi szolgáltatásokat optimalizáló innovatív megközelítésekről stb.
A helyi intézményeket, civil szervezeteket, kezdeményezőket arra kérjük, hogy javaslataikat – ha vannak – jutassák el a simon.karoly@gmail.com címre. A szervezők ezeket továbbítják a jelentkező csapatoknak, és segítenek a fejlesztők, illetve kezdeményezők közötti kapcsolatfelvételben, kommunikációban.