FRISSÍTÉS 2025.03.05: Erre a rendezvényre minden hely betelt.
Bár szeretnénk azt hinni, hogy kifejezetten női fórumokra már nincs szükség ahhoz, hogy erősítse magát a „gyengébbik nem”, mégis így nőnap előtt úgy gondoljuk, érdemes a nőkre egy kicsit több figyelmet fordítani.
Így gondoljuk ezt már évek óta, hiszen rendszeresen megszervezzük nőnapi rendezvényünket.
Idén március 8-án, szombaton a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében szervezzük meg Inspiráló NŐK című konferenciánkat.
Mire számíthatsz, ha eljössz a konferenciánkra?
Itt lesz velünk a közgazdász végzettségű Demcsák Zsuzsa, aki mostanában kommunikációs szakemberként és coachként is aktív, és aki többnyire a tévéből lehet ismerős, hiszen számos műsort vezetett az elmúlt évtizedekben. De ha voltál a tavalyi nőnapi konferenciánkon, akkor személyesen is ismered, hiszen előadást és workshopot is tartott nálunk. És olyan nagy sikert aratott a résztvevők körében, hogy úgy döntöttünk: idén is meghívjuk 😊
Előadást tart Czirjék Kati, a Női Vállalkozók Erdélyben csoport kezdeményezője, pedagógus, öt gyermek édesanyja, az erdélyi civil élet meghatározó szereplője, vállalkozó. Kati izgalmas témával készül, és abban kéri a segítségünket, hogy közösen nézzük meg, mi mindent vár el a társadalom, a világ a nőktől 2025-ben, mégis hogyan lehet ennek mind megfelelni – és úgy egyáltalán, meg kell-e felelni?
Gergely Orsolya szociológus, egyetemi oktató is elfogadta a meghívásunkat. Őt követi Both Richárd dietetikus, táplálkozási tanácsadó, személyi edző, aki a testi egészségről fog beszélni, és itt lesz velünk Simó Melinda pszichológus, mentálhigiénés szakértő, aki a lelki egészségről tart előadást.
A napot Tomán Szabina üzletasszony, befektető, a Toman Lifestyle Kft. alapító-elnöke zárja.
Hogy egy igazán minőségi rendezvényt tudjunk összehozni, abban partnereink Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, valamint a Bibas Group/Segafredo.
ÉS akkor íme a program:
- 11:00 – 12:00
Regisztráció, kávészünet
- 12:00 – 12:10
Megnyitó
- 12:10 – 13:00
Demcsák Zsuzsa: Meggyőző kommunikáció az üzleti életben – Hogyan győzd le a nyilvános beszédtől való félelmed?
- 13:00 – 13:40
Czirjék Kati: Mit kérnek számon egy nőn?
- 13:40 – 14:30
Kávészünet
- 14:30 – 15:10
Both Richárd: Lélegezd, aludd és edd magad egészségesre – Holisztikus útmutató nőknek
- 15:10 – 15:40
Simó Melinda: Leheletnyi kikeleti lendület, avagy hogyan szabaduljunk a saját hiedelmeink okozta stressztől?
- 15:40 – 16:40
Ebdszünet
- 16:40 – 17:10
Gergely Orsolya: A tökéletes nő mítosza – Az illúziók és társadalmi rendszerszintű akadályok bűvkörében
- 17:10 – 18:00
Tomán Szabina: Kapcsolatok, közösségek és női együttműködések ereje az üzleti életben
A nőnapi esemény helyszíne a polgármesteri hivatal Szent István terme.
A konferenciára a belépőjegy 150 lejbe kerül, amely az előadások mellett tartalmazza a kávét, vizet, gyümölcsöt és ebédet.