A négyalkalmas mini-MBA (Master of Business Administration) program, amit Diósi László közgazdász vezetésével szervezünk a legfontosabb üzleti készségek fejlesztésére összpontosít. A workshopokat ajánljuk vezetőknek, kis- és középvállalkozások tulajdonosainak, de azoknak is, akik vállalkozásalapításon gondolkodnak.

Mivel egy vállalkozás irányítása igen gyakran sokrétű üzleti készségeket és ismereteket igényel, ezért nagyon fontos, hogy a vezetők megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a vállalkozás működéséről. És megértsék a vállalkozás stratégiáját, humán tőkéjét, marketingjét és egyéb működési kihívásait.

A mini-MBA-ként kialakított négynapos interaktív workshop olyan modulokat tartalmaz, amelyek vezetői-pénzügyi szempontból foglalkoznak a vállalkozás kritikus területeivel: marketing, kommunikáció, értékesítés, termelés, humánerőforrás, számvitel, kontrolling.

A négyalkalmas program vezetésére Diósi László közgazdászt, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnökét kértük fel. Mert úgy gondoljuk ha valaki, akkor ő a szakmai alapokon túl biztosan tud olyan tapasztalatokról is mesélni neked, amit az OTP Bank Románia, majd később az OTP Bank Moldova vezetőjeként szerzett. És neked is hasznodra válhat.

1. modul: 
Csapatmenedzsment (csapat formálása és fejlesztése), work-life balance, időgazdálkodás

– EZ A MODUL MÁR LEJÁRT

A résztvevők a modul végére felvérteződnek a menedzsment emberi és szervezeti kihívásainak kezelésére.

Szó lesz ugyanis a hatékonyságot meghatározó tényezőkről, és arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen.

Mindenekelőtt tisztázzátok a vezetői készség fogalmát, illetve átveszitek a vezetői alapkompetenciákat. Majd beszéltek az üzleti szemléletről, az ügyfélközpontúságról, eredményorientáltságról, minőségtudatosságról.

A modul végére olyan készségeid fejlődhetnek majd, mint a leadership és vezetéselmélet alkalmazása a gyakorlatban, a hatékony delegálás, konfliktuskezelés, munkatársakkal való jó kapcsolatok kiépítése. Valamint természetesen a tudatos és hatékony kommunikáció alkalmazása.

Bruce Tuckman fejlődési szintjeire alapozva arról is beszéltek majd, mi kell ahhoz, hogy egy csoportból csapattá váljanak munkatársaid és végigmenjenek a csapatfejlődés fázisain, hogy kialakuljon egy összhang.

2024. május 16.
10:00 – 17:00

2. modul: Vezetési stílusok megismerése, alkalmazásuk a gyakorlatban. A hatékony munkaszervezés

Vannak, akik rendelkeznek már azokkal az adottságokkal, amelyek szükségesek a vezetői szerephez; de a jó vezetés gyakorlással tanulható. Ami azért fontos, mert a szervezeten belül a vezetés minősége hosszú távon nagymértékben meghatározza a szervezet sikerét. Ezért alapvető fontosságú, hogy bárki, akire az emberek vezetésével kapcsolatos pozíciót és felelősséget bíznak, teljes mértékben megértse és értékelje, hogy ez a vezetői szerep mit követel meg tőle a gyakorlatban.

Ebben a modulban a hangsúlyt a vezetőre, vezetési stílusok megismérésére helyezzük. A vezetés különböző dimenzióit elemezzük, reflektálva a gyorsan változó üzleti környezetre és az emberek igényeire.

Szó lesz ugyanakkor a vezetői hatékonyságról is. Pontosabban arról, hogyan lehet azt növelni.

Az, hogy egy vezető mennyire hatékonyan tudja ellátni a vezetői feladatait, okozhatja a különbséget a szakadék szélén történő vegetálás, és a kirobbanó üzleti siker között. Kérdés, hogy milyen tényezők hatnak a vezetői hatékonyságra, és milyen részekből áll össze maga a vezetői hatékonyság?

2024. június 13.
10:00 – 17:00

3. modul: 
A szervezeti külső/belső kommunikáció fejlesztése, employer branding, PR

Ebben a modulban nagy hangsúlyt kap a kommunikáció, hisz vezetőként meg kell tanulni hatékonyan informálni. Ez nem minden esetben jön magától. A jó hír, hogy ez a készség tanulható, fejleszthető. A vállalkozás működését nagyban meghatározza, hogy egy vezető hogyan kommunikál a beosztottjaival, illetve hogy delegálja a feladatokat. A kommunikációnak ugyanakkor fontos szerepe van a vállalkozás partnereivel való kapcsolattartásban is.

Egy jó vezetőnek tudni kell képviselni a vállalkozás érdekeit úgy belső, mind külső kommunikációban – ezért lesz ez a központi témája ennek a modulnak.

De a harmadik modul egy másik fontos témát is feldolgoz: szó lesz többek között a multigenerációs csapatok menedzseléséről. Aki dolgozik fiatalabb kollégákkal, az érti, miért kell erre hangsúlyt fektetni.

Minden generációnak vannak sajátos jellemzői, amelyek megkülönböztetik őket a többitől, és az elkövetkező években több generáció is dolgozni fog egyszerre a különböző csapatokban. Ez konfliktusokhoz vagy a hatékonyság hiányához vezethet, ha nem sikerül integrálni a különböző generációkat a munkahelyen.

2024. szeptember 19.
10:00 – 17:00

4. modul: 
Kockázatkezelés, pénzügyi menedzsment, üzleti elemzés, kontrolling

Ez a modul a számvitel és a pénzügyek alapelveinek alaposabb megismerésére tesz kísérletet, mivel azokat a területeket foglalja magában, amelyekkel az üzleti életben részt vevő embereknek tisztában kell lenniük.

Főként olyan területeket érint, mint a számvitel vagy a kontrolling.

Utóbbinak különböző típusait különböztetjük meg, amelyek ugyan sokszor egybefolynak, mégis célszerű legalább elméletben elkülöníteni a különböző területek kontrollingját. Ebben segít majd felkért előadónk, hogy cégvezetőként tisztábban láss és így jobb, információalapú döntéseket hozhass.

2024. október 10.
10:00 – 17:00