Július közepe óta egy tucatnyi lelkes fiatal szakmai képzése zajlik az inkubátorházban a U-Hub IT&C Közösség idei mentorprogramja keretében. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Marosvásárhelyi Karának informatika szakán tanuló fiatalok többsége udvarhelyi vagy környékbeli, de Csíkszeredából, sőt Nagyváradról is érkeztek tanulni vágyó hallgatók.

Intenzív munkatempó
Az első- és másodéves diákok augusztus 9-éig intenzív szofverfejlesztési képzésen vesznek részt, amelyet Simon Károly és Sulyok Csaba, a kolozsvári székhelyű Codespring cég munkatársai, a BBTE oktatói tartanak. Ezzel párhuzamosan a hallgatók bejárnak szakmai gyakorlatozni az őket fogadó cégekhez, amelyeknél már folyamatban levő projektekhez csatlakozhatnak, de saját fejlesztésen is dolgozhatnak. A cégeknél az igazi munka csak ezután indul, a hallgatók ugyanis a képzések lejárta után már napi 8 órában fognak szakmai gyakorlatozni.

Náluk gyakorlatoznak
A programba bekerült informatikus-hallgatókat öt cég fogadja idén: a Codespring udvarhelyi irodája, a Cognitive Creators, az Exliteron, a Leading Soft és a Minic Studio. A szakmai gyakorlat szeptember végéig tart, amikor az egyetemisták az IT iránt érdeklődő és arra fogékony középiskolás diákokkal, a Heuréka program résztvevőivel közösen táboroznak.

A U-Hub mentorprogramja azonban ezzel nem ér véget, a program egyik különlegessége ugyanis, hogy a mentorok az egyetem befejezéséig szakmai támogatást nyújtanak a hallgatóknak. Segítenek például felkészülni az államvizsgára, diákköri konferenciákra vagy akár nemzetközi szakmai konferenciákra, amelyeken a szakmai gyakorlat során elkezdett, később továbbfejlesztett projektjeiket mutathatják be.